Szeretném, ha lehetne még egy Dodónk! ...na meg hogyan kellett volna nevelni.

Próbáltam utánanézni, hátha Dodó kisebb testvéréhez hozzájuthatok. Először apja tulajdonosával sikerült felvennem a kapcsolatot:

• Azzal a szukával sose pároztatnám a kanomat többé.
• ???
• Gyönyörű kölykök lettek, okosak, intelligensek, de egyik sem vadítható semmilyen módon.

Jött a szuka gazdája:

• Ivartalaníttattam a szukámat, nehogy elvehessék tőlem.

Ezt mondta nekem az egyetlen olyan ember, akinek az eddigi ismereteim szerint kitüntetést kellett volna kapnia azokért a mondatokért, amiket a kan gazdája mondott. Ez az ember és családja adta azt a szeretetet és törődést a szukának és a kölyköknek, amitől Dodó igazi kutya lehetett. Olyan igazi, hogy még így több mint tíz év távlatából is megsiratják akkori szomszédaink, ha szóba kerül.

Évekkel később tudtam meg, hogyan nevelik a pitbullt mások. A tudás annak köszönhető, hogy egy szép, jó kiállású staffordshire terrier kannal találkoztam, aki fülét-farkát behúzva reszketett amint ránéztem. Rákérdeztem:

• Mitől ilyen ez a kutya, mikor minden oka meglenne arra, hogy magabiztos és határozott legyen?
• Részben úgy tartom, ahogy a tenyésztője javasolta. Azért csak részben, mert túlzottan durvának tartom az előírást.

A tenyésztő javaslata – tőle hallottam közvetlenül – a következőkből állt:

1. Az ilyen típusú kutyát el kell zárni születésétől kezdve. Se az anyja, se a testvérei ne lehessenek vele. Az anyja csak szoptatni mehet be.
2. Amikor már enne, ne adjunk neki ételt, csak apróbb élő állatokat engedjünk be hozzá.
3. Zárjuk el kutyáktól, emberektől, fénytől. Mondjuk a pincébe.
4. Gazdája is minden találkozást fenyítéssel kezdjen.

Aki azt állítja, hogy ezzel a módszerrel nem vadítható el bármilyen állat, vagy bármelyik ember, az nem mond igazat. Úgy gondolom azóta is, a tiltás helyett ellenőrzés előbbre vitt volna. Lélekben fejet hajtok Dodó testvérei előtt is, mert biztosan volt közöttük, akinek ezt át kellett élnie, mégsem törtek meg. Az ő alombeli neveltetésük erősebb volt ennél. Nem tudom, hányan élték meg felnőtt korukat a fentiek ismeretében.

Dodó

Jött az általam „Nagy, országos pitbull láz” időszakként emlegetett elmebaj. Még sose láttam pitbullt, de nemigen hittem a rémhíreknek. Aztán megláttam az elsőt.

Gyerekem telefonált haza:

• Este meglátogatlak!
• Jó. Hánykor jössz?
• Olyan nyolc körül, de nem leszek egyedül.
• Mi ez a titokzatoskodás? Új barátnőd van?
• Nem. Vettem egy kutyát.
• Milyen kutya?
• Egy hat hónapos pitbull. Adolfnak hívják.

Na szépen vagyunk. Mostanáig a hírek a csapból is, hogy ez életveszély, a neve is bíztató.

Jöttek. Ha nem tudtam volna, hogy kutya, első ránézésre azt hiszem, oroszlánkölyök. Zsemleszínű, álomgyönyörű gyerek volt. Megitta a teámat, aztán le se lehetett állítani a viháncolást.

Úgy egy hónap múlva szólt Viktor, hazaköltözik kutyástól. Mire megérkeztek, Adolfból Dolfi lett. Egy hét múlva már Dodó. Ilyen természete volt. Kutyákkal, emberekkel, gyerekekkel úgy viselkedett, mint régen Alex, kivéve, hogy Ő még a nyilvánvaló támadó szándékot is játéknak vette.

Volt olyan, hogy Zeusz, a szomszédos roti, megtámadta Dodót egy tüzelő spániel miatt. Dodó úgy megörült a játszótársnak, hogy a nagy játéktól észre se vették, Donka lelépett.

Dodó pitbullos makacssága kimerült abban, mindenképpen mellettem alszik az ágyban, legfeljebb az ajtót is magával hozza. Na meg sört nem lehetett mellette letenni olyan magasságba, ahol elérheti. Azt szigorúan elvitte – kiborította – fellökte, mindegy hogyan, de megitta.

Összeköltözésünk második hetében szólt Attila barátunk: Eladná a lakását, kéne egy olyan hely, ahova Kíróval együtt költözhet. Sehol nem talál ilyen albérletet. Jöttek ők is.

Gyulám ott tartott még a kutyával barátkozásban, néha már egyedül mert Dodóval maradni a lakásban. Erre beköltözött egy felnőtt dobermann is.

Hazaértem. Nem kicsit volt zsúfolt a lakás. Dodó örömködött, Kíró vicsorgott, morgott. A cirkusz addig tartott, mígnem elővettem A Takarót, leterítettem az ágyra. Ráültem. Felcsillanó kutyaszemek. Kitört a béke.

Dodó szinte a mi kutyánk lett. Gazdája sokat volt távol otthonról, így sokszor maradt ránk a kutya. Számomra élmény volt a vele töltött idő.

Bárkinek, bármilyen fórumon hajlandó vagyok elmondani, nála intelligensebb, kedvesebb kutyát nemigen lehet találni.

Dodó legnagyobb produkciója a kanállal evés lett. Fagylaltot ettem pohárból, kanállal. A kutya ült és nézte. A végén hagytam neki is. Megkínáltam egy kanálnyi fagylalttal. Ránézett, majd rám, aztán a pohárra. Ezt még egyszer megismételte. Utána eltátotta a száját, mint egy kisgyerek. Megkapta a fagyit, megdicsértem. Kíró odajött, leült, várta a fagyiját. Elsőre hibátlanul megismételte, amit Dodótól látott. Megdicsértem őt is. Azóta nálunk minden kutya tud kanálról enni. Ők Dodót nem ismerhették, Kírót is csak egyikük.

Dodó és Kíró remekül kijöttek. Kíró egygazdás kutya volt. Mindig megnézte otthon van-e a gazdája, ha hívtuk sétálni. Ha nem volt otthon, lejött. Ilyenkor húsz méternél nem ment messzebb a kaputól. Ha otthon volt és ébren, nem jött le nélküle. Ha otthon volt, de aludt, akkor hajlandó volt sétálni, de akkor sem jött hallótávolságon kívül.

Dodó gyengéje a macska volt. Nem tudom, mi lett volna, ha bármelyikükkel találkozik. Szerintem nem bántotta volna. Így viszont megmaradtak a futsz, futok utánad szinten. Próbáltam Viktort meggyőzni, ne engedje neki. Ma már ő is tudja, igazam volt. Egyik reggel arra ébredtem, Dodó elindult Kíróékkal sétálni, szokás szerint. Öt perc múlva csörgött a telefon: Dodó kifutott az úttestre egy macska után. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy nem állt meg a járda szélén. Elütötte egy autó. Azonnal meghalt. Egy éves volt.

Én napokig beszélni is alig bírtam. Kíró majdnem belepusztult a bánatba. Ennek ellenére mindent megtett, hogy megvigasztaljon. Ettől kezdve bármikor, bárhova eljött velem.

Kíró

Az első kutya ezután gazdájával járt hozzám, vendégségbe. Első alkalommal rögtön a tenyésztőtől érkeztek. Kíró egy tüneményes nyolchetes dobermann kölyök volt. Gazdájának azt mondták, lehet, hogy eleinte étvágytalan és szomorú lesz. Röpke fél kilónyi hús és felvágott elfogyasztása után felküzdötte magát az ágyra, majd békésen elaludt.

• Na erről nagyon gyorsan le fogom szoktatni! – jött az elképzelés azonnal.
• Meglátjuk.

Találkoztunk ugyanúgy nálam, két hét múlva. Kíró lefeküdt az ágy mellé a földre.

• Látod, milyen jól leszoktattam? Ugye itt maradhat, míg elmegyek bevásárolni?
• Persze, maradjon.

Felkészültem a várható gazdakereső cirkuszra lelkiekben. Miközben barátom távozott, a kutya a nyakát nyújtva lesett utána. Becsukódott az ajtó. Kutya rohan az ajtóhoz. Kiszagol. Fülel. Kicsit vár. Berohan. Felugrik az ágyra, békésen elalszik.

Gondolom, minden nap mikor gazdáját várta haza, gondosan hidegre fújta az ágyat. Vele még néhány hónapig rendszeresen találkoztunk. Külön takarót kapott tőlem arra, hogy ráfekhessen az ágyon és legyen min birkóznunk ugyanott.

Aztán gazdája megnősült, csak telefonon beszélgettünk, vagy ha véletlenül összefutottunk. Így Kíróval évekig nem találkoztunk.

Néhány év elteltével hozzánk költözött gazdájával együtt albérletbe. Majdnem haláláig nálunk laktak, de összeköltözésünk, együttélésünk története előtt még másról is szót kell ejtenem.

Vendégek

Hozzánk bárki bejöhetett, ha betartotta a házszabályokat és mi beengedtük. De nem lenne a kutya igazi, ha ebben nem lenne kivétel.

Béla egyik kollégája volt az egyetlen ember, aki meghívott vendégként, általunk beengedve sem jöhetett be hozzánk. A kutya keresztbe állt előtte az ajtóban. Mikor rászóltam, hogy menjen arrébb, rámmorgott. Az emberre ránézni sem volt hajlandó. Lehetett valamelyik az átmeneti gazdik közül, aki nem ismerte fel a kutyát. Volt neki ugyanis néhány hétig egy nagyon ugatós ír szettere, akit emiatt visszavitt az eredeti gazdijához.

A kutya memóriája viszont hosszú távú, pontos és tévedhetetlen. Ilyen esetben mindenképpen. Pont olyan, mint az ember. A szeretet és annak hiánya hagyja a legmélyebb emlékeket.

Gyermekgondozói múltam legnagyobb teljesítményének tartom: több olyan ember van, aki évtizedek távlatából emlékszik arra, hogy óvodás kora előtt ismertük egymást és szerettem őt. Az állatok ugyanígy működnek.

A kutya és a macska másik nagyon fontos tulajdonsága a telepatikus kommunikáció. Kombinálva a szándékok felismerésével. Sok dolgot már akkor tudnak, amikor eszembe jut. Sokat meg úgy érzem, ők sugallnak, hogy eszembe jusson. A példák meglesznek, majd ha közelítünk a mához.

A kinológusok azért tudnak sok szempontból keveset a kutyákról, mert számukra a kutya kísérleti alany. Ez torzítja a megismerhetőt, hiszen a kutya és az alany között pont annyi a különbség, mint a gyerek és a baba között.

A baba ugyanis játék. Akkor is, ha él. A babával akkor foglalkozunk, amikor akarunk, úgy, ahogyan mi képzeljük. A gyerekkel akkor, amikor azt ő akarja, úgy, ahogyan arra neki szüksége van…

Alex tizenhárom évesen halt meg. Vírusos vesegyulladás vitte el. Betegsége előtt nem tűnt öt évesnél idősebbnek még a fogazata alapján sem.

Ezután tíz évig nem volt kutya a családban. Nem hittem benne, hogy van olyan kutya, akit őutána el tudnék fogadni. Tévedtem.

Postás, számlás, rendőr, katona

Katonákra ugyanúgy reagált, mint bárki másra. Nem zavarta meg szaglását, emberismeretét az egyenruha.

Esti sétáinkon, ha idegen jött, halk morgással jelezte: ő is ott van. Kivéve, ha rendőr jött. Az az egyenruha illat azt jelezte neki: viselője biztosan nem támadó szándékkal közelít. Boldog hetvenes évek!

A számlásra csak akkor ugatott, ha nem volt otthon pénz. Ilyenkor biztosan megérezte, nem örülök az érkezőnek.

A postás – mindenhol – a jó ismerős kategóriába tartozott, egy alkalmat kivéve. Ezen alkalommal ismeretlen postás jött. Valószínűleg helyettesített. Csöngetett. Pénzt hozott, aláírás kellett. Mindenáron be akart jönni a lakásba. Én, mint ember, úgy éreztem, süt belőle a hátsó szándék. Felmérőnek tippeltem. A kutya a maga egyszerű módján megoldotta, csak a konyhába juthasson be. Megállt keresztbe az előszoba közepén. Az előtt csak a konyhaajtó és a kijárat volt. Bementünk a postással a konyhába. A kutya lefeküdt a kijárati ajtóhoz, jelezvén:

• Itt csak akkor mész ki, ha a gazdám enged ki!

Postásember kezdett bajba’ lenni. Nyilvánvaló lett azonnal az is, hogy nem számíthatunk kellemetlen idegenekre. Távozásakor már nem bírta kivárni, míg az ajtó teljesen kinyílik. Az első kellő méretű résen kisurrant. Azonnal megkapta Alextől is a búcsúszót, a bokája mögött összecsattanó fogsorhang formájában. Ő ugrott, a kutya meg röhögött, mert sikerült az ijesztés. A kutya a fogcsattogtatás előtt pedig még hátra is lépett, nehogy tényleg elérje azt a bokát…

Testvér, barátok, ellenfelek, ellenségek

Alex szerencsés természetű kutya volt. Ellenségei, ellenfelei nemigen voltak. Ha bármelyik kutya morgott rá farkcsóválással, barátkozási szándék kinyilvánításával próbálkozott először. Volt, hogy nem sikerült. Az ír szetter, amelyik kutyafajtánál nem gyorsabb, azok a fajták nem támadó típusúak.

Ellenség csak az lehetett, aki jelzés nélkül jött közel és rögtön harapott. Ezek a kutyák rövidesen visítva menekültek, rajtuk a válasz nyomaival.

Sok barátja volt, de számomra a legemlékezetesebb történet Kormi, Csicseri és a kölykök voltak.

Kormi telepőrző, talán mudi keverék kutya volt. Mi Vigyorinak becéztük, mert folyton mosolygott. Csicseri beköltözött mellé a telepre. Ő dingó keverék kan volt, nem tudott ugatni, de a kutyanyelv egyéb kifejezéseiben nyelvtanár lehetett volna. Minden este kibújtak a kapu alatt, jöttek játszani. Játék végén vissza.

Egyik nap Vigyori nem jött elő, csak a házából morgott kifelé. Csicseri sem jött ki. Nem értettük néhány hétig, amikor is Vigyori néhány kölyköt terelgetve, ragyogó szemekkel jött elénk.

Teltek a hetek, megérkezett Nagyapó, egy idősödő, otthon fiatal kutyára cserélt német dog. Nagyapót gazdija hozta ki a telepre. Első találkozásunk alkalmával meg kívánta mutatni, ki itt a főnök. Vigyori, Csicseri, meg a négy kölyök kergették meg egyszerre.

Rövidesen két kölyök gazdára talált. Nemsokára, egyik napról a másikra, minden kutya eltűnt onnan. Mint kiderült, Nagyapó vezetésével leléptek.

A testvértalálkozóra kutyánk tíz éves korában került sor. A látvány elsőre ijesztő volt. Azt hittük mindannyian, megtörténik, amit lehetetlennek tartottunk. Itt iszonyatos verekedés lesz.

A két kutya peckesen, merev lábakkal, totális játszótéri süketségben megindult egymás felé. Mi gazdák megmaradtunk a visszafojtott lélegzettel készenlét állapotban. Olyan tomboló játékot, örömtáncot csitri kölykök sem tudnak előadni, mint ez a két tízéves.

Ekkor levegő kienged, lehet beszélgetni. Így derült ki, hogy ők ketten alomtestvérek voltak. Ha igaz az, hogy a kutya egy éve hét emberi évnek felel meg, ez a két kutya olyan memóriát bizonyított, amit bárki megirigyelhet.

Gondoljuk végig. Elkerültek egymás mellől hat hetesen. Tíz évesen megismerték egymást. Mintha két testvér elkerülne egymás mellől egy éves kora előtt, aztán legközelebb hetven évesen találkoznának. Úgy gondolom, ilyen távlatokból ez két embernek nem sikerülne.

Sétáltatás, kirándulás, nyaralás

Este nagyon egyszerű volt. A kutya jött mellettem, maximum kétlépésnyi távolságban. Ha idegen jött, a lábam mellett sétált. Nem kellett hozzá szó.

Na de nappal. Akkor olyan ír szetteresen. Kapun kimentünk, mire hazaértem ő is ott volt. Eleinte. Az új lakásba költözés utáni első reggel arra ébredtem, hogy Alex vakkantását hallom. Felkeltem, kimentem a hálószobából, rámköszönt a szembeszomszéd. Visszaköszöntem, bemutatkoztunk. Megkértem, lefelé menet engedje be a kutyát.

Alexet mindenki ismerte a környéken. Játszott a kutyákkal, gyerekekkel. Akit kedvelt, hazakísérte. Nappali séta közben néha találkoztunk. Soha nem lépett le az úttestre engedély nélkül még akkor sem, ha egyedül sétált. Sőt az engedély nélküli úttestre lépést más kutyának sem engedte meg. Eléállt, rámordult, majd hívta visszafelé játszani.

Néha elmentünk másfelé is sétálni. Ilyenkor kellett póráz is, legalább a látszat kedvéért. Baj csak akkor volt, mikor a póráz és a kutya összekapcsolódott. Egy barátom mondta egyszer:

• Nevetséges, hogy húz téged ez a kutya! Ideje lenne kicsit erősödnöd.
• Igaz, hogy te erősebb vagy, mint én? Jobban meg tudnád oldani a feladatot? Tudod mit! Próbáld meg.

Ezzel átadtam a pórázt. Extrém sportot lehetne alapítani arra, ami ezután következett. Alex megérezte, hogy kikerült a fegyelmező erő alól és megindult amúgy szetteresen. Nagy, erős ember fenéken csúszott utána. Szánhúzó kutyák megirigyelhetnék a teljesítményt. A jelenség körülbelül fél percig tartott, mert nem bírtam rászólni a kutyára a nevetéstől.

Kirándulni is sokszor mentünk, majdnem minden hét végén. Munkahelyi baráti társasággal jártunk havonta rendszeresen túrázni, gyerekestől, kutyástól. A köztes hétvégéken szüleimmel. Alex ilyenkor elemében volt. Akkoriban az sem volt divat, hogy vadászok szándékosan kilőjék a gazdával együtt túrázó kutyákat. Így szabadon járhatott az erdőben. Ő ezt feladatnak tekintette. Előre ment, megnézte biztonságos-e az út? Ha bármi rendelleneset talált, azonnal jelezte. Visszajött, létszámellenőrzést tartott, ellenőrizte a lemaradókat is. Biztosak lehettünk mellette abban: senkit nem érhet baleset úgy, hogy segítség nélkül marad.

Nyaralni ritkán mentünk a kutya nélkül. Pontosan egyszer, külföldre, beutalóval. Oda nem vihettük, így Ildi húgom vigyázott rá addig. Más alkalmakkor Pista nagybátyámék balatoni faháza volt a helyszín. Szép idők voltak. Szabad strand is volt, meg nem számított főbenjáró bűnnek, ha kutyával együtt mentünk fürödni.

Jó tudni: a kutya nem tudja, hogy gazdája úszás közben fekvő helyzetben van. Meg kell vele ezt értetni, hiszen ha fej mögött próbál úszni, az fájdalmas és balesetveszélyes is. Ismét a gazdik hibásak abban: a kutyák nem járhatnak emberekkel egy helyre strandolni.

Vízimentő kutyával nem is lehet. Az olyan kutyák először mindenkit kihoznak a vízből, aztán senkit nem engednek vissza. Még jó, hogy barátunk eldugott helyen, szűk családi körben ismerte meg újfundlandi kutyáján keresztül ezt.

Hol a kutya helye?

A kutyák szerint ott, ahol a gazdájuk van. Ez, lakásban tartás esetén, otthon egyszerű, hiszen annyit jelent: láb alatt, útvonalon keresztbe, éjjel az ágyában. Ha a gazda elmegy jól zárja be az ajtót.

Nem hiszek abban, hogy van lakásban tartott, ott nem elzárt kutya, amelyik sose megy a gazdája ágyába. Legfeljebb a kutya megvárja, míg a gazdája elalszik.

Miután Alex hozzánk került kitaláltuk nem jöhet fel az ágyra. Ő már az első nap első szóra lement az ágyról, lefeküdt a „helyére”. Reggeli ébredéskor az ágyban volt.

A csúcs a fotelbarikád volt a védekezés terén. Az ágy úgy volt elhelyezve, hogy csak egyik irányból lehetett rá feljutni. Ide kerültek a lakásban található székek, fotelok olyan távolságra az ágytól, hogy fel tudjunk állni mögöttük. Mondtam drága páromnak:

• Az utolsót húzd be magad után.
• Ugyan már! Át tudok én ezeken ugrani is.
• Valamint rögtön megmutatod a kutyának, hogyan juthat az ágyra.
• Nem fogja az átugrani!

Gazda ugrik, majd döngve beesik az ágy és a fotelok közé. Én meg a kutya visítunk a röhögéstől. Barikád marad. Kutya kívül. Alvás.

Azóta azt is tudom, a kutya ilyen helyzetben tényleg nem ugrál. Hogyisne! Majd felébred a gazda és elzavarja. A kutya ilyen helyzetben akkora helyen is átjut, amekkorát egy macskányira saccolnánk.

Reggel ébredéskor Alex a szokott helyén. Mindketten tudtuk, nem tudok annyit ébren maradni, hogy leszoktassam az ágyról. Elvégre évezredek tanulása során alakult ki a falkán belüli testi kontaktus igénye. Én itt lemondtam a hiábavalóról.

Azt csak gondoltad, hogy az állatoknak nincs humorérzékük!

Alex azt is bebizonyította, hogy a kutyáknak tréfacsináló készségük is akad. Első példája ennek a „Nagy találkozás az ideges boxerrel” címet is viselhetné.

Békés séta közben néhány ismeretlen kutyával találkoztunk. Közülük egy boxer kan úgy döntött megtámadja Alexet. Komoly morgással megindult felé. Nem tettem semmit, mert tudtam, amíg a boxer meg nem harapja őt, addig itt nem lesz verekedés. A megharapáshoz meg egy boxer nagyon kevés lesz.

Így is történt. Megindult a körbefutkosás. Kicsit furcsán, mert Alex mindig hátranézett, hol a másik kutya. Rövidesen kiderült, miért. Mikor a boxer feje megfelelő pozícióba került, lendült a szetter fara. A taslitól meg jött a nagy borulás.

Boxer fekszik, szetter fölötte áll szemlélődve, vajon megnyugodott-e már? Hát nem minden kutya kapcsol gyorsan. A „játék” addig tartott, míg a boxer annyira el nem fáradt, hogy gazdija megfogta, nehogy rosszul legyen. Rögtön jött a reagálása is:

• Miért nem fogja meg a kutyáját?! Nem látja, hogy a kutyám már majdnem rosszul lett?
• Nem szeretem, ha a kutyámat megharapja egy másik azért, mert beleszólok a dolgukba. Ha ő támadott volna, nem lenne szabadon. Ha támadó típus lenne, pórázon sétálna.

Nemhiába hasonlít annyira a kutya és a gazda. Kevés kutya szereti, ha a gazdája sokkal okosabb, mint ő.

A másik eset. Falusi séta közben kérdezte húgom:

• Bántja ez a kutya a csirkéket?
• Nem hiszem, de még nem látott csirkét.

Na eddigre bele is botlottunk egy csapat csirkébe, akik a kerítéslukon sorjáztak ki elénk. Kutya les, csirke menekül. Tíz húszfelé. A legközelebbit a kutya próbálja megszagolni. Csirke orrmagasságban repül. Ha nem nézem, talán még oda is szalad hozzám két szárnycsapás között, hogy nézzem meg, milyen jópofa ez a csirke.

A csirkéknek - az ijedtségen kívül - semmi baja nem esett. Alex boldog volt egész nap, hiszen új, eddig ismeretlen pajtásokkal játszhatott.

Ő soha nem bántott semmilyen állatot, ha az előzőleg őt meg nem harapta. Ez a stílus Dodóra volt jellemző a későbbi kutyák közül, csak Dodó könnyebben hallgatott a szóra mikor haragudott, mint Alex. De ezt majd az okkal vadíthatatlan pitbull történeténél...

Akinek jelzőkutya volt az anyja

Egy jól sikerült buli után néhányan úgy döntöttek, majd reggel indulnak haza.

Egyikük leült a szőnyegre, majd hanyatt dőlt, elaludt. Meg horkolt is. Alex megnézte, megbökdöste, de ő csak horkolt tovább.

A kutya mindenkihez külön odament, kézenfogta az illetőt, odavezette a horkolóhoz. Megnyugtattuk, nincs baj, csak alszik. Erre a kutya lefeküdt, orral a horkoló fejéhez és minden horkolása után halkan, figyelmeztetően mordult.

Macskák

Egyszercsak megérkezett A macska. Nem jószántából. Kedves szomszéd dobta be az ezüstcirmos, kb. 6 hetes jószágot a konyhaablakon át a lakásba, napközben.

Szerencsétlen úgy kétméternyit esett, bent egy kutya várta. Másnap reggel már az ír szetter kan játszotta a papamamát, mosdatta az apróságot.

A macska hamar megtanulta üdvözléskor csóválni a farkát, korzózás közben egy villanás alatt lepofozni, majd körbenyalogatni a kutyát, ezután rezzenetlen arccal továbbkorzózni, mintha ott se lett volna.

Minden nap többször sétáltak együtt a kutyával. Nem kis látványosság volt.

Nagyjából egy hónap múlva a cicagyerek – séta közben – meglátogatta a szomszédos kertes ház macskáit. Átköltözött. Nem tudom, hogyan boldogult a macskák között.

A második macska nyaraláskor vendégeskedett nálunk. A kölcsönbe kapott nyaraló (kb. 15 m2) arányos méretezésű kertjében egyik pillanatról a másikra eltűnt a kutya.

Hiába, nagytudású jószág bármire képes. Aztán megtaláltuk. A ház mögé letett téli faajtó mögé nézett be hol az egyik, hol a másik oldalon. A mindenkori túloldalon egy cicagyerek lesett kifelé.

Éjszaka arra ébredtünk, hogy a cicagyerek lelkes kurrogással megérkezett, majd a kutyához bújva elaludt. Míg nyaraltunk minden nap meglátogatta Alexet.

Ez a nagy macskabarát természete lett oka annak, hogy miután új környékre költöztünk másfél órás keresés után találtuk meg, a járda felől félig egy autó alá bújva lesett egy cicát.

Sajnáltam, hogy Béla (akkor még férjem, most a legjobb barátom) nem szereti a macskákat. Alex boldog lett volna, ha van egy cicája.

Megkaphatta volna ajándékba, mint ahogy később Pizsi kapott cicát szülinapjára. De ez egy későbbi történet.

Étkezés

Mikor Alex hozzánk költözött még nem tápot ettek a kutyák. Talán még a csirkék se. De amit akkor megtanultam a kutya etetéséről még ma is igaz. Aki tanított a Lehel úti Állatkórház később autóbalesetben meghalt orvosa volt.

1. A kutya előtt mindig legyen friss víz.

2. A hét egy napján a kutya semmit ne egyen.

3. A következő napon nagyobb darabokra vágott forrázott marhahúst egyen. Ez tartja épen a fogazatot.

4. A maradék öt nap valamelyikén az étele fele csont legyen, de csöves csont (pl. szárnyasok lába, szárnycsontja) nem lehet közte. Csak csont nem lehet az étele egy nap sem, mert az olyan szorulást okozhat, amitől a kutya elpusztulhat.

5. Csokoládét, hagymát a kutya ne egyen. (Azóta már gyártanak kutyacsokit kakaóvaj nélkül, azt eheti.)

6. El kell kerülni az erős fűszerezést. Az étele ne legyen forró, vagy csípős. Pont mint a gyerekeknél.

A többi napon ugyanazt ette, amit mi. Többet főztem belőle. Így volt az ételében zöldség, gyümölcs, hús, tészta, rizs, krumpli változatosan. Emellett egy éves koráig kapott csonterősítőt.

Valószínű, hogy az utasítások betartásának szerepe volt abban, hogy Alex sokáig maradt fiatal, ezen kívül szetterhez képest hosszú életű volt.

Ez az étkezési rend jelentősen felborult egy időre akkor, amikor Viktor már nemcsak szopott. Az előzményekből ez várható volt, ugyanis Alex minden szoptatás után kikövetelte, hogy őt is ölbe vegyem néhány percre.

A reszelt répa, alma, passzírozott főzelékek idején ugyanis ő is csak és kizárólag azt ette, amit a gyerek, úgy, ahogyan a gyerek. Ráadásul csak akkor, ha a tányérját kézben tartottam evés közben. Két hetembe telt, mire meggyőztem, hogy már nagy, okos kutya, aki egyedül is tud enni. Pláne sokkal több mindent ehet. Azért minden ételből kellett adnom neki is, amit Viktor evett. Így viszont egyszer sem fordult elő a majd én kiveszem a gyerek kezéből típusú baleset. Soha nem nyúlt Viktor ételéhez, még akkor sem, ha az a földre esett. A készen kapható bébiételeket kettejük közül csak Alex ette meg.

Gyerek és kutya

Alex érkezése után egy hónappal eljött a szülés ideje. Ő is meglátogatott minden nap a kórházban. Aztán hazamentünk a gyerekkel.

Először azt hittem, Alex észre sem veszi. Legalábbis nem törődött vele. Mutattam neki a gyereket, mintha ott se lett volna. Ez az első sírásáig így is volt. Akkor megnézte, megszaglászta alaposan.

Viktorral együtt megérkeztek az első időre mindenképpen kötelező házi rendszabályok is.

1. Lakásba égő cigarettával belépni tilos.
2. A gyerekhez csak kézmosás után szabad nyúlni. Aki előtte a kutyával foglalkozott, annak köpenyt is fel kell vennie, vagy át kell öltöznie.
3. A gyereket akkor vesszük fel, ha szüksége van rá. Álmát nem zavarjuk meg se dajkálással, se hangoskodással, se TV nézéssel.

Ezek megtanulására a kutyának elég volt, hogy egyszer szóljak valakire.

Eljött első kötelező látogatónk a helyettes gyerekorvos személyében.

• Kérem, csináljon valamit a kutyával! Nem tudok tőle bemenni. Bárhogy próbálom, mindig keresztbe áll előttem!
• Próbálta már cigi nélkül is?

Megpróbálta. Sikerült bejutnia a konyhába. Elindult a szoba felé.

• Már megint nem tudok a kutyától továbbmenni!
• A vízcsap, a szappan és a tiszta törölköző az Ön háta mögött van.

Ezután már megvizsgálhatta a gyereket. Azóta is azon gondolkozom, vajon tényleg helyettes volt, vagy minket adott át másnak?

Nem sokkal később néhány percre kettesben kellett hagynom a gyerekkel. Viktor aludt, Alex meg a szokásos helyén a gyerek ágya előtt. Megkértem a szomszédasszonyt, ha sírást hall menjen át. Neki szabad bejárása volt hozzánk. Az ezt követő események után is.

Mikor hazaértem a gyerek üvöltött. A kutya a bejárati ajtónál feküdt lábtörlővel a fején és mindenkire mordult egyet.

• Úristen! Ági! Mi történt itt?
• Sose engeded, hogy felvegyem a gyereket dajkálni. Gondoltam, most lehet, hisz’ nem vagy itthon.
• És?
• Alex nem engedett be. A gyerek elkezdett sírni, ő meg addig mesterkedett, amíg a fejére tette a lábtörlőt. Azóta nem lehet az ajtó közelébe se menni, pedig többen próbáltuk.

Hát igen… Sokat ér egy kutya, akinek szép fehér fogai vannak, ijesztő hangú morgással párosítva. Nem harap, de távoltart. Megvesztegethetetlen. Tudja, hogy a szándék és a tett a fontos, nem a ki kicsoda.

Később a gyerekkel olyan viszonyuk volt, hogy Viktort akkor is megértette, amikor az még beszélni sem tudott.

Gazdi és gazda

Eltelt két hét. Mikor hazaértem Alex röpködött a boldogságtól. Ennyire még soha nem örült nekem ezelőtt.

• Béla! Mi történt a kutyával?
• Meglátogatta az előző „gazdija”.
• Hogyhogy?
• Csodálkozott, hogy nem panaszkodtunk a kutyára, nem akartuk visszavinni se. Gondolta, megnézi él-e még? Mióta elment, nem lehet vele bírni.

Eltelt tíz év. Kirándulni mentünk, autóval. Alex egyszercsak reszketve bújt az ülés alá. Kis idő múlva ragyogva, boldogan jött elő. Percekig gondolkodtam, mire rájöttem, honnan volt ismerős az előző utca.

A kutya tanítása

Ez a hazaút volt az első meglepetés, amit a semmittudó kutyától kaptam ajándékba. Olyan egyszerű és izgalommentes volt, hogy csak otthon döbbentem rá: a kutya úgy jött hazáig, hogy egyszer sem kellett rászólnom semmiért. Jött a lábam mellett, ha megálltam leült. Mi lenne, ha tudna is valamit?

Otthon elkezdődött a tanítás. Évekig tartott.

Megtanultam, mit vár a kutya tőlem: szeretetet, törődést, türelmet, határozottságot, következetességet. Nemcsak vele szemben… Lehet, több embernek szüksége lenne egy igazira?

Megtanultam, hogyan viselkedik a kutya különböző helyzetekben, társaságban. Mikor veszélyes, mikor közömbös, mikor akar barátkozni.

Megtanultam, mi az igazi telepatikus kommunikáció. Mitől van, hogy egyes emberekkel barátságosak a kutyák, míg másokkal nem. A félelem rábírhat egyes kutyákat támadásra. Én féltem ettől a kutyától, amikor megismertem, mégsem támadott. A rossz szándék az igazi kulcsszó. Nem kell kapcsolatban lennie a kutyával. Ismerősöm kérdezett meg egyszer:

• Szerinted miért támadott meg egy kutya útközben hazafelé? Minden nap az előtt a ház előtt megyünk haza, soha ránk se nézett. Tegnap meg kiugrott a kerítésen át és felkergetett a fára.

• Mit csináltatok akkor?

• Mentünk, beszélgettünk.

• Miről?

• Csúnyán kitolt velem a főnököm. Arról beszélgettünk, hogyan törleszthetnék.

• Akkor ezért. Ő nem tudhatta, kinek akarsz ártani. Félti az övéit.

Na egyedül sose lettem volna ilyen okos. De addigra már megnézhettem, hogy egy építési területről csenni szeretett volna az ott dolgozó éjjeliőr – amúgy kutyánk puszipajtása – akit a mi kutyánk nem engedett kijjebb a kapunál.

Azóta tapasztaltam, a szándék felismerése minden kutyára igaz. A legkomolyabb önvédelmi sportok is a jókor felismert szándékra jó időben reagálásra építenek. Azaz, tudja ezt az ember is, csak neki sokat kell gyakorolnia előbb.

Megtanultam figyelni, észrevenni, felismerni. Évtizedek óta tudom minden szembejövőről, ő mit szólna hozzá. Még ma is figyelembe veszem a véleményét, mert szinte sose tévedett.

Megtanultam, minden kutya minden fontosat alapból tud. Nekünk csak a kutyához passzoló hangvételt kell megtalálni. Általában a németjuhász parancsszóra hallgat, az ír szetter kérésre, a magyar vizsla saját magára, vagy rá a gazdája (de erről később).

Anyám eleinte nagyon tiltakozott a kutyatartás ellen. Aztán találkoztak. Anyám ült a kanapén, Alex leült a lábához, majd szépen, lassan, szinte észrevétlenül felmászott mellé. Anyám mellére hajtotta a fejét és ránézett azzal a „te vagy nekem az Isten” tekintettel, ahogy csak a kutyák tudnak alapból nézni. A tiltakozásnak itt volt vége.

Ez is nagy tanítás volt. Próbálják ki!

Ha bárkire rá tudnak nézni úgy, hogy „én szeretettel és odafigyeléssel fordulok hozzád” az mindkettőjük napját felüdíti.

Ezt hazudni nem lehet. A tekintet csak valódi szeretettől, törődéstől működik, máskülönben hideg és kemény marad. Aki ezt sokat gyakorolja, sohasem lesz magányos. Amúgy meg azonnal meglátja: kinek akar jót az, aki jóakaratot emleget.

Megtanultam azt is, a kutya sem tulajdon. Társ. Hozzám tartozik akkor is, ha önálló gondolatai, akarata, időtöltései vannak. Miként gondolhatják néhányan, hogy partnerük, gyerekük tulajdon lehet?

Hamar megtanultam azt is, a kutya hiú. Nagyon. Az első tapasztalat az volt, amikor viccből egy napmedálos nyakláncot tettem Alex nyakába. Megdicsértem, milyen szép lett. Este csak hosszas könyörgés után hagyta levenni. Ez a titka a nyakörvhöz, pórázhoz szoktatásnak, rendszeres tisztogatásnak, fésülésnek is.

Lakásban tartott kutya tisztántartása még fontosabb, mint a kint tartott kutyáé, hiszen amit a kutya behoz, azzal kell együtt élnünk, amit ebből lehet, feltakarítanunk.

Ezért célszerű a kutyát hozzászoktatni a lábmosáshoz, fürdetéshez. Ha a víz kézmeleg, a kutyát simogatva tisztogatjuk, miközben hiúságára apellálunk, egyszerű dolog lesz. Fürdetés után célszerű a kutyát megtörölni. Neki is jobb, a lakás sem lesz vizes.

A kutya fésülése kötelező program minden kutyánál. Természetesen a fésülés módja fajtafüggő. Ha van rá mód, legjobb a szabadban végezni. A kutya hamar rájön, ez a simogatás, törődés, szépítkezés része. Élvezni fogja. Ez a legjobb módszer arra, hogy a fésülés, fürdetés számunkra is kellemes elfoglaltság legyen.

Viszont az összes tisztogatás is kevés ahhoz, hogy a lakás berendezése változatlan maradhasson. Állat mellett szőnyeg? Soha többet nem lesz tiszta. Kutya előtt cipőt hagyni? Ha már biztosan nem nyúl hozzá. Bársony és műbőr bútorhuzatok? Ha kárpitos a gazda. Sorolhatnám.

A tény az: berendezési tárgyaink többsége célszerűtlen és alig használható. A lakásban tartott állatok mellé még rosszabbak. A lakások és házak kialakítása pont ugyanilyen. A gyártók, építők gyakran és drágán eladható dolgokat készítenek tömegestől. A vásárlók a semmiből próbálják megtalálni azt, amit még elfogadhatónak és elfogadható árúnak tartanak. Aki magának építkezik már el sem tudja képzelni, milyen lenne a másképp.

A kezdetek: Kobold Alex

Hogyan lehetsz kutyagazda?

Előre szólok, nem így kell megoldani. Csak azok vehetnek így kutyát magukhoz, akik elég toleránsak, könnyen változtatnak szokásaikon és eléggé ütődöttek ahhoz, hogy mindezt végigcsinálják.

Én nyolc hónapos terhes voltam, a suliban szólt a tankörtársam, hogy gazdát keres egy fajtatiszta, törzskönyvezett ír szetter kölyök.

• Na ezt is jónak mondtad virágszálam! Ha egy újszülött tacskó sétál az utcán, én átmegyek a túloldalra. Ennél jobban nem félek a kutyától.

• Figyu! Ha nem kerül neki gazda, elaltatják!

• (szóval ezért találtál meg, mint leendő anyát!) Tudod mit? Elmegyünk, megnézzük, a többit meglátjuk.

Megnéztük. Megláttam. A kutya kilenc hónapos volt, bőven nem kicsi kölyök. Indultam volna haza.

• Ne tojj be! Nem esz meg!

• Ezt ő is tudja?

Ekkor kinyílt a kapu. Aki nem tudja, milyen a szerelem első látásra, próbáljon találni egy igazi kutyát. Nem olyat, akit pénzért megvehet, hanem olyat, aki őt kiválasztja. Alex ilyen volt.

Olyan sebességgel zúdult a nyakamba, hogy megijedni sem volt időm. Hiába álltunk hárman a kapu előtt – egyikünk a tenyésztője volt – a kutya úgy döntött, én kellek neki. Előttem kilencen kaptak lehetőséget a sorstól, hogy ilyen társuk legyen. Nem éltek vele.

A beszélgetésből „kedves gazdikával" - így harminc év távlatából csak annyira emlékszem:

• Semmit nem tud, hiába tanítjuk. Az ágyra felszoktattuk.

Nekem – mint rendkívül tapasztaltnak – ez igen bíztatóan hangzott. Remek kilátásaim vannak:

1. A férjem még nem tudja, hogy van kutyánk.

2. Egyikünk sem ért a kutyához, a kutya meg nem tud semmit.

3. Én nemsokára szülni fogok.

4. Gyerek és kutya együtt? Főiskola mellett?

Finom helyzet. Ja és a kutya helye? A lakásunk 27 m², kertünk nincs. A kutya eddig kertes házakban lakott, mindenhol bemehetett a házba is. De nálunk nem mehet a kertbe.

Volt választási lehetőségem? Még így sem. Nem mondtam semmit. Elindultunk kifelé. A kutya előbb volt kinn az utcán, mint mi. Ekkor tettem rá a valódi pórázt:

• Na gyere.

Jött. Nyakörv nélkül, póráz nélkül, át a városon. Csillaghegyről Angyalföldre. Ó boldog idők, amikor a kutya még kutya lehetett és nem volt neki muszáj vérengző vadállatnak lennie…

Akkoriban – meg azelőtt – a gyerekeknek olyanokat is tanítottak, hogy:

• Idegen kutyához nem megyünk oda, ha egyedül van.

• Kutyához akkor nyúlunk, ha a gazdája megengedi, ráadásul úgy, ahogy mondja.

• Ha kutyát látsz, ne visíts, ne szaladj, ne üsd, ne rúgd, ne dobáld, ne fenyegesd.

Némelyik felnőtt is emlékezett még ezekre, kivéve azokat, akik koruk és rangjuk elismerését elvárták még a kutyáktól is.

Miért és miről szól ez a múlt-jelen napló?

Minden a „mindenki mamája” természetemnek köszönhető.

Nem viselem jól, ha jobbra érdemes súlyos helyzetbe kényszerül. Emiatt sokat sír a lelkem, de ember esetében elég, ha segíthetek utat találni.

Az állatok? Az egészen más…

Velük az első tapasztalat a talált hullámos papagáj volt. Naná, hogy hazavittem. Úgy jártam boltba is, hogy a vállamon ült. Mindketten azt hittük, ez életre szóló barátság. Az volt. Míg nyaraltam elajándékozták, nehogy beteg legyek tőle. Még aznap meghalt.

A következő egy macska volt. Mindig ült a kerítés tetején. Nézte, ahogy játszunk. Nem hagyta magát megsimogatni csak miután látta, hogyan foglalkozom egy másik macskával. Akkor lejött a kerítésről, elzavarta a másik macskát, odadörgölődzött a lábamhoz. Ekkor – röpke másfél évnyi próbálkozásom után – hagyta magát először megsimogatni. Nem kellett hazavinnem. Beköltözött magától.

Minden reggel elkísért a sarokig, minden délben ott várta érkezésem az iskolából. Ő csak a második nyaralásomkor tűnt el kölyköstől. A kölyök akkor már egy éves volt.
Sose tudtam meg, mi lett velük.

Mindenkinek javaslom:

• Az állatok fertőzésveszélye elkerülhető megfelelő gondoskodással.
• Az egymással szembeni bizalom többet ér a felesleges, elkerülhető aggodalmaknál.
• Az egyértelmű nem előbbre visz, mint a talán.
• Az állattartás feltétele ne legyen teljesítmény jutalma, vagy vágy kielégítése. Egy állat több év, minimális szabadidővel. Ez kutya, vagy macska esetében 10-20 évet jelent. Etetése, tisztán és egészségesen tartása sok feladatot ad, sokszor az anyagiak se mellékesek.

Azért ne keseredjenek el! Mindezek ellenére állatot jó tartani. A tudás, miszerint tényleg a szeretet mozgatja a világot és ennek átélése olyan élmény, amit elmulasztani nem érdemes.

Számomra a választás lehetősége kutya és macska között nem adatott meg. Így az egyetlen lehetőség maradt: mindkettő.

Hosszú évek óta vannak velem, körülöttem. Egyszer rászántam magam, hogy leírom az élmények egy részét. Már most is túl sok dolog van, amire nem emlékszem. Annak meg semmi értelme, hogy ez a történetsorozat bent üljön egy számítógépben. Azért felesleges lett volna leírni.