Kíró

Az első kutya ezután gazdájával járt hozzám, vendégségbe. Első alkalommal rögtön a tenyésztőtől érkeztek. Kíró egy tüneményes nyolchetes dobermann kölyök volt. Gazdájának azt mondták, lehet, hogy eleinte étvágytalan és szomorú lesz. Röpke fél kilónyi hús és felvágott elfogyasztása után felküzdötte magát az ágyra, majd békésen elaludt.

• Na erről nagyon gyorsan le fogom szoktatni! – jött az elképzelés azonnal.
• Meglátjuk.

Találkoztunk ugyanúgy nálam, két hét múlva. Kíró lefeküdt az ágy mellé a földre.

• Látod, milyen jól leszoktattam? Ugye itt maradhat, míg elmegyek bevásárolni?
• Persze, maradjon.

Felkészültem a várható gazdakereső cirkuszra lelkiekben. Miközben barátom távozott, a kutya a nyakát nyújtva lesett utána. Becsukódott az ajtó. Kutya rohan az ajtóhoz. Kiszagol. Fülel. Kicsit vár. Berohan. Felugrik az ágyra, békésen elalszik.

Gondolom, minden nap mikor gazdáját várta haza, gondosan hidegre fújta az ágyat. Vele még néhány hónapig rendszeresen találkoztunk. Külön takarót kapott tőlem arra, hogy ráfekhessen az ágyon és legyen min birkóznunk ugyanott.

Aztán gazdája megnősült, csak telefonon beszélgettünk, vagy ha véletlenül összefutottunk. Így Kíróval évekig nem találkoztunk.

Néhány év elteltével hozzánk költözött gazdájával együtt albérletbe. Majdnem haláláig nálunk laktak, de összeköltözésünk, együttélésünk története előtt még másról is szót kell ejtenem.