Vendégek

Hozzánk bárki bejöhetett, ha betartotta a házszabályokat és mi beengedtük. De nem lenne a kutya igazi, ha ebben nem lenne kivétel.

Béla egyik kollégája volt az egyetlen ember, aki meghívott vendégként, általunk beengedve sem jöhetett be hozzánk. A kutya keresztbe állt előtte az ajtóban. Mikor rászóltam, hogy menjen arrébb, rámmorgott. Az emberre ránézni sem volt hajlandó. Lehetett valamelyik az átmeneti gazdik közül, aki nem ismerte fel a kutyát. Volt neki ugyanis néhány hétig egy nagyon ugatós ír szettere, akit emiatt visszavitt az eredeti gazdijához.

A kutya memóriája viszont hosszú távú, pontos és tévedhetetlen. Ilyen esetben mindenképpen. Pont olyan, mint az ember. A szeretet és annak hiánya hagyja a legmélyebb emlékeket.

Gyermekgondozói múltam legnagyobb teljesítményének tartom: több olyan ember van, aki évtizedek távlatából emlékszik arra, hogy óvodás kora előtt ismertük egymást és szerettem őt. Az állatok ugyanígy működnek.

A kutya és a macska másik nagyon fontos tulajdonsága a telepatikus kommunikáció. Kombinálva a szándékok felismerésével. Sok dolgot már akkor tudnak, amikor eszembe jut. Sokat meg úgy érzem, ők sugallnak, hogy eszembe jusson. A példák meglesznek, majd ha közelítünk a mához.

A kinológusok azért tudnak sok szempontból keveset a kutyákról, mert számukra a kutya kísérleti alany. Ez torzítja a megismerhetőt, hiszen a kutya és az alany között pont annyi a különbség, mint a gyerek és a baba között.

A baba ugyanis játék. Akkor is, ha él. A babával akkor foglalkozunk, amikor akarunk, úgy, ahogyan mi képzeljük. A gyerekkel akkor, amikor azt ő akarja, úgy, ahogyan arra neki szüksége van…

Alex tizenhárom évesen halt meg. Vírusos vesegyulladás vitte el. Betegsége előtt nem tűnt öt évesnél idősebbnek még a fogazata alapján sem.

Ezután tíz évig nem volt kutya a családban. Nem hittem benne, hogy van olyan kutya, akit őutána el tudnék fogadni. Tévedtem.